Velux – a tetőtéri ablakok királynője

A tetőtéri lakásokba akkor szerettem bele, amikor Párizsban éltem. Imádtam, hogy hajnalban egy kávé mellett figyeltem, hogy ébredezik a város, esténként pedig a kivilágított épületek fényeiben gyönyörködtem. Mindig is szerettem magasról nézelődni, de azt gondolom, senkinek nem kell magyaráznom, hogy egy lakótelepi lakás hetedik emelete, ahol felnőttem, nem ugyanaz, mint egy meghitt kis párizsi szoba a magasban.
Ösztöndíjjal éltem kint, francia irodalmat tanultam, mellette az egyetemi könyvtárban dolgoztam, de nem vetett fel a pénz. Hosszasan néztem albérlet után, és a tetőtéri lakást, amit végül találtam, egy indiai testvérpárral osztottam meg, akik iszonyú finomakat főztek, már az első héten lepasszoltak nekem pár selyem szárit, és ugyanúgy odavoltak a társaságért, mint én, így a fél évfolyam nálunk, a kis lakásban töltötte a szabadidejét, a nyitott tetőtéri ablak mellett beszélgetve, borozgatva. El sem tudtam volna képzelni náluk jobb lakótársakat!
Amikor hazajöttem, megszállottan kerestem ugyanezt a hangulatot. Végül a VI. kerületben találtam egy ici-pici tetőtéri lakást, melyekhez meglepően tágas tetőterasz is tartozott. A velux tetőablakok káprázatos panorámára nyíltak, alattam kanyarogtak a girbe-gurba utcácskák, a lent kávézgató vendégsereggel, és én úgy éreztem, végre hazaértem.