Van egy
hasznos tipped?

Ezért érdemes profikra bízni a biztonsági zárak felszerelését

Alig hogy hevederzárat tetettünk fel, betörők jártak a házban, és hozzánk is megpróbáltak behatolni. Ki tudja, mi lett volna, ha nem bízzuk profikra a zárszerelést!

Keret Ezért érdemes profikra bízni a biztonsági zárak felszerelését

Néhány hónapja költöztünk fel egy békés, vidéki kisvárosból Budapestre, miután a feleségem olyan munkalehetőséget kapott, amit vétek lett volna visszautasítani. A VIII. kerületben sikerült lakást vennünk, és bár nem a kerület leglepukkantabb, legzűrösebb részén, azért gyorsan észrevettük, hol vagyunk. Az első, ami feltűnt, hogy mennyi plusz rács, biztonsági és egyéb zár van beépítve, feltéve a házon belül a többi lakó folyosórészén, vagy a lakásuk ajtaján. Rövidesen nyilvánvaló lett, hogy ezek korántsem túlzott óvintézkedések. Sajnos a besurranó tolvajok és a betörők nagyon is kedvelik a környéket.

Így aztán nem volt mit tenni, nekünk is be kellett állni a sorba, és gondoskodni valami kiegészítő védelemről. Amúgy is célszerű költözés után egy zárcsere, de a látottak alapján arra jutottunk, hogy pluszban egy hevederzárat is tetetünk a bejárati ajtóra. Mivel nemrég költöztünk a városba, fogalmunk sem volt, kihez, milyen mesterhez vagy műhelyhez fordulhatnánk

Szerencsére a házmestertől kaptunk egy tippet: azt mondta, hogy már sokféle „zárszerelő társasággal" kapcsolatba került, de ilyen tisztességes, időtálló munkát egyik sem végzett. A szomszéd (aki éppen ekkor ért haza, és fültanúja volt a beszélgetés végének) azonnal helyeselni kezdett. Kiderült, hogy nála is ez a „szakértő zárszerelő csapat" végezte a zárcserét, és szerelte fel az új hevederzárat.

Ezek után felhívtam az ajánlott céget, másnapra már meg is beszéltünk egy időpontot. Pontosan érkeztek, és számomra hihetetlen gyorsasággal végezték el a zárcserét, illetve a hevederzár felrakását is. Ráadásul nagyon kíméletesen dolgoztak, szinte semmi por vagy kosz nem keletkezett, ami kevés mégis, azt azonnal összetakarították.

Kiderült, hogy hevederzárból nagyon sokféle van, és amit én előzetesen kinéztem, az pont egy gyengébb minőségű (a mester egyenesen hitványnak nevezte). Tiszta szerencse, hogy nem vettem meg, hanem végül a szakemberekre bíztam a zár kiválasztását! Tényleg jó döntés volt, mert nem csak hogy egy év garanciát vállaltak a hevederzárra, de két hét múlva az már vissza is hozta az árát. Egyik éjszaka ugyanis betörő - vagy inkább betörőbrigád - járt a házban, és több lakásba is betörtek. Reggel a mi ajtónkon is látszott, hogy megpróbálták kinyitni az ajtót - azonban a hevederzár kitartott, és az ajtó ellenállt a behatolásnak.

Ezek után újra kihívtuk a mestereket, és mi is beszereltettünk egy több pontos zárszerkezettel rendelkező biztonsági ajtót - jobb félni, mint megijedni alapon. Akinek fontos az otthona biztonsága, és megbízható, hozzáértő szakértőkre bízná a védelmét, azoknak jó szívvel ajánlom ezt a céget!

Weboldal címe: https://zarzorro.hu/

SZÓLJ HOZZÁ EHHEZ A TIPPHEZ!

TOVÁBBI ÉPÍTKEZÉS TIPPEK

Lakásfelújítás mesterfokon, figyelve a részletekre

Lakásfelújítás mesterfokon, figyelve a részletekre

Ha teljeskörű lakásfelújításba vágja fejszéjét különösen fontos, hogy megbízható, munkájukra igényes szakembereket találjon. Lehetőleg olyanokat, akik nem n+1 embernek szervezik ki a részfeladatokat.

Fűtéskorszerűsítéssel a környezet védelméért

Fűtéskorszerűsítéssel a környezet védelméért

A kéz a kézben járó környezetvédelem és energiatakarékosság ma már tendenciának számít. Jó példa erre, hogy egyre többen választják a megújuló energiaforrással összekapcsolt Nobo fűtőpanelt

A regeneráló alvás mindenkinek jár

A regeneráló alvás mindenkinek jár

A jó alvást illetően az időtartam mellett a fekhely minősége is számít. Legyen az egy komfortos ágy a család kétlábú tagjainak, vagy egy kényelmes kutyafekhely a blökinek, ezen nem érdemes spórolni.

Őszi teendők a kertben

Őszi teendők a kertben

A meseszép színekkel megörvendeztető ősz nemcsak a gyönyörű látvánnyal, hanem némi kerti munkával is ellát minket – ezeket mutatjuk be a zöldhulladék elszállítástól a talajjavításig.

Hangulatos fényözön: kerti lámpákkal az élet

Hangulatos fényözön: kerti lámpákkal az élet

Ha gondolunk a világításra, a kültéri lámpák fényében sötétedés után is csodálhatjuk a sövénykerítést, a zöld növényszigeteket, és minőségi időt tölthetünk a szabadban.